Valhalla, a halott hősök vára Asguardben, Odinn birodalmában. 540 ajtó van benne, mindegyik olyan szobához vezet, amiben 800 harcost szállásoltak el. Itt töltik napjaikat a harcosok, míg el nem jő a végső világcsata napja, amiben az öreg istenek elpusztulnak, és béke és szeretet fog uralkodni új vezetőkkel az élen.

A Sárkányok a mesékben, mitológiákban gyakran előforduló lények. Jellemvonásaik ennek megfelelően alakulnak. Van ahol jók, van ahol gonoszak. Testi megjelenésük is változó. Hatalmas gyíkszerû lények, melyek nagyobbak az elefántoknál. Van ahol szarvuk van, van ahol agyarszerû fogazatuk és villámszerû farkuk van. A nyugati kultúrában denevérhez hasonlószárnyaik vannak. Akeleti kultúra sárkányainak nincsen szárnya, a repüléshez mágikus erejét használja. Bár van elülső és hátulsó lábuk, mégis inkább kígyószerû lények. A bőrük színe piros, zöld, fekete és arany színû árnyalatú. Általános tény, hogy bûvös teremtmények, akik tüzet okádnak. Némely sárkány tûz helyett villámot szór, fagyaszt, vagy gázokat okád.
A sárkány ősi kínai szimbólum. A kettős sárkány pedig az öröm, a szerencse és az életkedv jelképe.

A Szûz, az Anya és Vénasszony néven ismert Hármas félhold három az egyben csakúgy, mint ahogy minden nőben megvan ez a hármasság.
Ahogy őseink öntudatosan emberi lényekké váltak, a körülöttük lévő világgal egyre szorosabb kapcsolatba kerültek. Az égen két földöntúli társat láttak - egy állandó, soha sem változó napot és a holdalakú holdat, amely a nők saját ciklusai szerint tûnik el, nő és hízik. Az idő során a holdhoz kapcsolódó mítoszok és legendák megváltoztak, nem úgy a női nemhez kapcsolódó elsődleges jelentése. A hármas félholdas hold a nő három oldalát – szûz, anya és vénasszony -, illetve a három végzetet – a természetfölötti (ami a végzet) nővéreket szimbolizálják, akik uralkodnak a születés, az élete és a halál fölött. A félholdakat a telihold, a soha véget nem érő kör köti össze, amely az egészet magába foglalja.
Az Istennő, mint Szûz
Ez a Szerelem, Remény és Szépség Istennője. A dagadó félhold a Szüzet jelképezi. Sok neve a Fantázia lényege: Kore, Athenea, Bast, Blodeuwedd, Brigit, Ostara. Minden kultúrában megvan valamelyik oldala.
Az Asgardian Wiccaban a Szûzt Idunaként ismerik, aki a halhatatlanság szent almájának örzője, őaz, aki a maguknak az Isteneknek örök halhatatlanságot ad. Iduna a tavasz pártfogója is, amely az az évszak, amikor minden fiatal és új. Gyógyító is, ő az, akit hívnak, ha az életerő elapad és erőre és életerőre van szükség. Az Istennő Szûz oldalát akkor hívjuk, ha Új kezdetet szeretnénk, gyermeket várunk, egy fiatal nő első menstruációs ciklus alatt van.
Az Anya Istennő
Õ a Szerelem és Gondoskodás Istennője, ő egy Kreatív Istennő, egy beteljesedett nő. Az őévszaka a nyár, barátai az állatok és a Növények.
Õ a Telihold Istennője. Freya, Juno, Demeter, Aphrodite, ARiadne, Isis, Selene, Ishtar és Lillith.
Az Anyát akkor hívjuk, ha közeleg a születés, a védelem, állatnak kell segíteni, gyógyítani kell, nőni kell, médium tehetséget kell fejleszteni, házasságot kell megáldani
A Vénasszony
A Hármas félhold legkevésbé érthető és legfélelmetesebb része. A Vényasszony a kör bezáródását jelképezi.
Az ő Szekere a Fogyó félhold. A kilences szám a Beteljesedése. Amikor varázsigét hívunk segítségül, hogy háromszoros erőt kapjunk, akkor a Vénasszonyt hívjuk, hogy teljesítse és valóra váltsa a varázsigét.
A Vénasszony az Igazság része. Időt és Türelmet ajánlanak neki, a Vénasszony azonban mindenek előtt a Bölcsesség.
A Türelmetlen szûz, a Védelmező anya utat enged az Idő Békés Szépségének, aki a Vénasszony.
A betakarítás teljesítve, a szomj eloltva. A Vénasszony a legjobbat képviseli, amire az időnek kell megtanítani minket. Hecate, Kali, Siris, Ceridwenn mind Istennő, akik a Vénasszony részei.
A Vénasszonyt akkor hívjuk, ha kapcsolatnak véget vetünk, válunk, elfogadjuk a halált, öregedést, békét vagy védelmet szeretnénk találni.

A mitológia csíntalan, rosszindulatú teremtményei. Úgy jellemezhetők, mint akik gépies beállítottságúak és különösen körmönfontak.
A koboldok azon képzete, hogy szabotálják a repülőket állítólag egy olyan meséből ered, amelyet az Egyesült Királyság Királyi Légierejének azon tagjai meséltek egymás közt, akik a II. világháborúban a Közel-Keleten szolgáltak. A történet azokat a baleseteket próbálta megmagyarázni, amelyek repülésük közben gyakran elofordultak.

Az átkok alkalmazása számos kultúrában bevett szokás. Az átokszórás legelterjedtebb módszerként jelképesen történik, vagyis az áldozat vagy annak a személynek a képével vagy egyéb ábrázolásával, akinek ártani szeretnének. A viaszos jelképek elterjedtek voltak az ősi Indiában, Perzsiában, Egyiptomban, Afrikában és Európában, és még most is alkalmazzák. A jelkép készülhet agyagból, fából és kitömött anyagból (bábu). A jelképet gyakran úgy jelölik vagy festik meg, hogy hasonlítson az áldozatra. Úgy gondolják, hogy minnél jobban emlékeztet a jelkép az áldozatra, annál jobban szenved majd az áldozat, amikor a jelképet bántják vagy megsemmisítik. Az az elmélet, hogy a jelkép bántása vagy megsemmisítése kárt tesz az áldozatban, tisztán láthatatlan varázslat. Amint a jelképben kárt tesznek, az áldozatban is kárt tesznek. Amikor a jelképet megsemmisítik, az áldozat meghal.
Az ősi egyiptomiak gyakran használták Apep, egy szörny viaszos figuráit, aki a nap ellensége volt. A varázsló ráírta Apep nevét zöld tintával a jelképre, becsomagolta új papíruszba, és tûzbe dobta. Amíg égett, a bal lábával négyszer belerúgott. A jelkép hamvait ürülékkel összekeverték, és egy másik tûzbe dobták. Az egyiptomiak sírokon is hagytak viaszfigurákat.
Az istenáldásokhoz hasonlóan az átkokat évszázadokon keresztül adták-vették. Az új pogány boszorkányok kivételével a boszorkányok és mágusok a történelem során áldásokat és átkokat szolgáltatásként is végeztek mások számára, mert mindkettő természet feletti hatalmakat hív meg a változás előidézése érdekében. Ezeket a szolgáltatásokat pénzért vagy bírósági ítéletek végrehajtásaként nyújtották az ügyfeleknek.
A viaszfigurákat több boszorkány eloszeretettel alkalmazta a középkorban és a reneszánsz idején Európában. Ilyenkor másoknak a Sátán megtanítja, hogyan kell viasz- vagy agyagképeket készíteni. Azokat megégetve azokat a személyeket, akiknek a neve rájuk van írva, folyamatosan lehet olvasztani vagy folyamatos kínok között meghalnak.
Bûvölni is tudnak és el tudják venni férfiak vagy nők életét a képek égetésével.A jelképek megolvasztásának alternatívája, hogy tûvel, tövissel vagy késsel megszurkálják. Helyettük állati vagy emberi szíveket is felhasználtak. A szíveket, állati tetemeket vagy tárgyakat, amelyek gyorsan lebomlanak, így például tojások, eltemetik a földben varázsigékkel, az áldozat pedig meghal, ahogy a tárgy megromlik.
Az átkok mai használata:
A rontás szót időnként az átok szinonímájaként használják. A Pennszilvániai Holland Boszorkányok között a rontás jó vagy rossz varázsigét jelenthet. Az új pogány boszorkányságban a boszorkányok a rontás szót kötelező varázsigeként alkalmazzák, ami más, mint az átok. Az átok annak a vágynak a kifejezése, hogy egy adott személynek kárt okozzunk.
Bárki szórhat átkok egy másik személyre, de úgy gondolják, hogy az átkot szóró személy befolyása növeli a potenciáját és még veszélyesebbé teszi. Úgy gondolják, hogy ilyen emberek a papok, papnok vagy a királyság, a mágikus képességekkel rendelkező személyek, például boszorkányok, a mágusok és varázslók és azok a személyek, akiknek nincs más igazságszolgáltatási lehetoségük, mint például számos társadalomban a nők, a szegények, a nyomorgók és a haldoklók. A halálos ágyi átkok a legerősebbek, mivel az átok összes létenergiája bekerül az átokba.
Az a hiedelem járja, hogy ha egy áldozat tudja, hogy őt megátkozták és úgy gondolja, hogy a halálát akarják, akkor az átok még erősebb, mert az áldozat is elősegíti a saját pusztulását. Sok boszorkány és mágus azt állítja azonban, hogy az átkok az áldozat tudta nélkül is ugyanilyen hatásosak lehetnek. Azt is mondják, hogy soha nem szokták hagyni, hogy az áldozat megtudja, hogy elátkozták, mert akkor elmehet egy másik boszorkányhoz, és kérheti, hogy távolítsa el róla. Az olyan személyek, akik úgy érzik, hogy elátkozták őket, boszorkányhoz vagy mágushoz mennek - olykor nem is tudják, hogy ugyanahhoz, aki elátkozta őket -, hogy az átkot törje meg. Ha a boszorkány vagy a mágus átkozta el a személyt, akkor az átok levételéért is kér még pénzt. Ha két szemben álló boszorkány vagy mágus érintett, mágikus háború törhet ki, amelyik eldönti, hogy kinek van erősebb mágikus hatalma.
Az új pogány boszorkányság különböző hagyományaiban a szakmai etikával vagy a törvénnyel szemben álló dolog átkot szórni. A legtöbb boszorkány ezt betartja azt gondolva, hogy az átok ugyanabban a formában száll vissza az átkozóra, ahogy adta. Bár vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az ellenségekkel szemben indokolt az eltátkozás. Az etnikai kultúrák, így például az olasz Strega, a mexikói Bruja és a Pennszilvániai Holland boszorkányai is úgy gondolják, hogy az elátkozás indokolt.
Éppen annyi módszer létezik az átkok megtörésére, mint amennyi az elátkozásra. A hagyomány szerint az elátkozásra és az átoktörésre a legkedvezőbb időpont holdfogyatkozás idején van.

Az Istennel az emberiség tulajdonlásáért harcoló Sátánról azt gondolták, hogy különösen szeret lelkeket rabolni. A világ hercegeként még a leglehetetlenebb kívánságokat is könnyen tudta teljesíteni, és olykor magas árat is hajlandó volt fizetni, ha egy ember megígérte neki, hogy az idők végezetéig az övé lesz. Innen ered a Sátánnal való szövetség gondolata. Az ilyen szövetségekben a Sátán nagyon vigyáz rá, hogy az ember lelkére egy hibátlan jogi dokumentummal alapozza meg a jogcímét. Oka van arra, hogy az emberek és a szentek által felé tett igéretekben ne bízzon. Az ősi legendák ismeretanyagát követve megállapíthatjuk, hogy még az úristen is gyakran nyújt segítséget ahhoz, hogy a Sátánt kisemmizze. Mindig rászedik és a legrosszabb trükkökhöz folyamodnak, hogy becsapják. Bár így a Sátán tapasztalatát kihasználva mindig ragaszkodik ahhoz, hogy jogait egy félreérthetetlen okirattal bebiztosítsa (amelyet a későbbi századokban vérrel írtak alá), abban aztán bátran lehet bízni, hogy igéretét betartja és ez egy olyan tény, amit a javára kell írni, bár azt tartják róla, hogy végig hazudik, az egész sátántanban egyetlen olyan eset sem ismert, amelyben a Sátán a szerződő felet megpróbálja becsapni. Így ő a legigazságtalanabbul befeketített személynek és a naív becsületesség mártírjának tûnik.
A sátáni szerződés legrégebbi története Theophilus legendája. A sátáni szerződésekről szóló legendák között a leghíresebb, legjelentősebb és a legalaposabb Dr. Johannes Faustus mondája. Ma is nyitott kérdés, hogy a Faust legenda hősének neve a latin „faustus”, azaz a „kedvenc” szóból vagy a jól ismert mayence-i aranymûvest Fustból, a nyomdászat feltalálójától, Gensfleisch von Gutenberg társától származik vagy egyáltalán nem is volt történelmi személyiség. Az biztos, hogy azokról a nagy természettudósokról és gondolkodókról szóló összes történetet, akiket annak idején az emberek varázslóknak tartottak neki tulajdonítottak, és Dr. Faustus egy széles hagyománykör központi figurájává vált.
A Faust legenda eredeti formája a római katolikus álláspontot képviseli. Faust maga szövetkezik a Sátánnal, fekete mágiával csodákat tesz és fizet azért, hogy a lelkével gyakoroljon. Pályafutását Wittenbergben kezdi, azon az egyetemen, ahol Luther tanított, és a természettudomány, a történeti kutatás, a Reneszánsz és a modern felfedezések és találmányok megszemélyesítője. Mint ilyen, aláveti magát a természetnek, újra életre kelti az ősi görök hősöket, távoli földekről nyújt ismereteket és feleleveníti Helénát, a klasszikus szépség ideálját.
Mivel a Sátán bukás a Biblia forrás szerint a büszkeségnek és nagyravágyásnak tulajdonítható, a haladást és a kutatás szellemét a Sátán munkájának minősítették, és a természet csodáinak minden kutatását mágiának tekintettek.

Artúr király (angolosan Arthur, más néven Arthus vagy Artus, jelentése „medve”) legendás briton király, aki – amennyiben létező személy volt – az i. sz. 5. század végén, illetve a 6. század elején uralkodott. A hagyományok szerint Tintagel volt Artúr király vára, és Glastonbury-ben van az állítólagos sírhelye.

Az Excalibur Artúr király mitikus kardja, amelyet mágikus erőkkel és a brit függetlenséggel is össze szoktak kapcsolni. Arthur bûvös kardját a híres ír kard, Caladbolg alapján kovácsolták. Vannak olyan legendaváltozatok, amelyek szerint megegyezik a kőből kihúzott karddal, a legtöbb helyen viszont két különböző kardról beszélnek. Az Excalibur régóta fontos attribútuma az Artúr-legendáknak.
A kard az igazságot jelképezi, és a kő kereszténységet képviseli. Aki ki tudja húzni a kardot a kőből, annak Arthur király engedélyezi, hogy igazságot szolgáltasson a kereszténység nevében.

Természettanilag a mantikor teste piros oroszlán, feje és füle emberi, kékszemû, állkapcsaiban 3-3 sor foga, farka végén a fullánk, ami a skorpióéhoz hasonlóan halálos, farkában pedig végig mérgezett tüskék vannak, amelyeket bármilyen irányban ki lehet lőni, mint a nyilakat. A mantikornak olyan hanga olyan,mint a duda és a trombita keveréke. A vadállat igen gyors és nagyon nagyot tud ugrani.

A mantikor az indiai dzsungelek hirhedt vándora, és úgy ismerik, hogy szereti az emberhúst. Rokonához, a Szfinxhez hasonlóan prédáját gyakran rejtvényekkel teszi próbára, mielőtt megölik.
Maga a név a perzsa „martikhora”, amelynek a jelentése „emberevő”. A mantikor létezéséről először a perzsa udvarban az időszámítás előtti ötödik században Ctesias, egy görög orvos számolt be. Görög és római szerzők (Arisztotelész, Pliny) ugyanúgy írták le a vadállatot, mint a perzsák. A középkorban a mantikor Jeremiás próféta jelképe volt, mert a mantikor a föld mélyében él, Jeremiást pedig egy pöcegödörbe vetették.
Általában őt okolták, ha valaki rejtélyes körülmények között eltûnt, mivel jól tudták, hogy csakis emberi hússal táplálkozik és az áldozatoknak még a ruháját és tárgyait is megeszi. Ha a közösség tagja teljesen eltûnt, azt a mantikor jelenlétének bizonyítékának tekintették.

Aranysárga-piros mesebeli madár volt, amelynek teste tiszta napsugarakat bocsátott ki. A lény legalább ötszáz évig élt, és Arábia földjein vándorolt, balzsamolajon és tömjénen élt. Halálakor egy testéből egy teljesen fejlett új Főnix született, és szülőjét azonnal mirha tojásba zárta, majd Heliopolisba, a nagy egyiptomi nap templomába vitte.

Van egy másik szentmadár is, amelynek neve Főnix. A madár ritkán jár Egyiptomban: ötszáz évente egyszer, ahogy a heliopolisi emberek mondják. Úgy tartják, hogy a Főnix akkor jön el, amikor az apja meghal. Ha a kép valósan mutatja méretét és kinézetét, tollazata részben aranysárga, részben vörös. Alakjában és méretében leginkább a sashoz hasonlít. Azt mondják, hogy amíg Arábiából a Helios (nap) templomáig repülve apját viszi mirhába zárva, és a Nap templománál eltemeti. Egy olyan nehéz mirhatojást önt, amelyet elbír, aztán megpróbálja felemelni, miután pedig megpróbálta, kilyukasztja a tojást, és beleteszi apját, majd a tojásnak a lyukát, amibe az apját tette megint mirhával betapasztja. Ennek a súlya megegyezik a benne fekvő apjáéval, aztán bezárva elviszi őt a Nap templomába, Egyiptomba.
Ezek a lények mind a hozzájuk hasonlóktól származnak. De csak ez az egy madár az, ami feléled és újjászületik, az Asszíriai Főnix, amely nem magokon vagy zölden él, hanem balzsamolajon és tömjéncseppeken. Ez a madár, miután az életből öt hosszú évszázad eltelt, tiszta karmaival és csőrével fészket épít a magasban egy kiemelkedő, ringó pálmán, majd a fészket kibéleli kassziával, nárdussal, arany mirhával és fahéj töredékkel, majd jól elhelyezkedve és fûszerillatba borulva bevégzi életútját. Azt mondják, hogy akkor apja testéből újjászületik egy kis Főnix, hogy ugyanilyen hosszú évekig éljen. Amikor idővel megerősödik, hogy felemelje a súlyt, felemeli a fészket – a fészek az őbölcsoje és apja sírja – a magas pálmáról és addig viszi az égen, amíg el nem éri a Nap nagyszerû városát (az egyiptomi Heliopolist), és a Nap szen temploma előtt leteszi.
A Főnix a többi idejében azonban Indiában repked. Különleges, mert napsugarat bocsát ki. Fészken ül, amelyet ő készített a Nílus forrásánál fûszerekből. Az egyiptomiak róla szóló történetét, miszerint elmegy Egyiptomba, az Indiaiak is tanusítják, az utóbbiak azonban megfûszerezi a történetet azzal, hogy a Főnix, amelyet fészkében fogyasztanak, gyászénekeket énekel magának. Ugynanígy tesznek a hattyúk is azok beszámolói szerint, akik olyan okosak, hogy megértik őket.

Piritkristályok harmónikus tónust rezonálnak. Megérzi a gonoszt, olyan mint egy démoni riasztórendszer.