Prue Halliwell
 
<< Vissza
 
1.évad
2.évad
3.évad
     
 
mh. Ábel Anita
mh. Kéry Kitti
 
 

Életrajz
Prue karaktere
Képességek
Prue Erői
Alakváltozás/Másként
Prue alakváltozásai
Szerelmek
Kikkel is randizott Prue?

 
Életrajz
 

Teljes név: Pruedence Halliwell
Születési idő:
1970.10.28. - skorpió
Meghalt:
3x22 - A Vég c. részben
Fajta:
boszorkány
Képességek:
telekinézis, asztrálkivetítés
Félelmek:
Amióta csak anyja meghalt, fél attól, hogy ő is vízbe fullad.
Ügyesség:
Régiségek származását, korát tudja megállapítani.

Gyerekkor
Testvérei közül ő a legidősebb és a leghatározottabb. Anyjuk kicsi korában meghalt, apjuk pedig elhagyta a családot, így ő segített a nagymamának felnevelni húgait, emiatt felelősségteljes, határozott és gondoskodó kislány lett.

Kamaszkor
Az iskolában kitûnő tanuló volt, mindenben próbált a legjobb lenni, ezért magával szemben maximalista volt. Kamaszkorában szerette meg a fényképezést, ekkor határozta el, hogy fényképész lesz belőle.

Felnőttkor
Remekül értett a régi kincsekhez, mûtárgyakhoz, ezért pályáját a Buckland's aukciósházban kezdte. Amikor megtudta, hogy boszorkány, nem nagyon tudott (és akart) megbarátkozni a tudattal. Végül mégiscsak sikerült neki. Az aukciósházbab megállapította a tárgy származását, felbecsülte értéküket. Gyerekkori barátjának, Andy halála teljesen megrázkódtatta, és összetörte szívét. Csak kicsivel később állt fényképésznek, ahol első feladata volt, hogy lefényképezze Maggie Murphy-t, San Francisco legpechesebb lányát. Sajnos élete hamarosan véget ért, amikor a Forrás "küldönce", Shax halálos sebet ejtett rajta, s életét már Leo sem tudta megmenteni. Kaptak egy új nővért, Paige-t, akivel a Hármak Ereje újra mûködött. Ám Prue emléke tovább élt a Bûbájosokban, példát mutatott a gyerekeknek és az unokáknak.

Autói
1. évad: fekete 1991 Mazda Miata
2. évad: fekete1999 Mazda Miata 2x1-2x19
fekete 2000 BMW X5 4.4i 2x20-2x22
3. évad: BMW 2SUV
Rendszáma: 3EYO691

Munkahelyei
múzeum
Bucklands árverési ház
Fényképész a Four One Five magazinnál

 
Képességek
 
Aktív erők
 
  • Telekinesis/Telekinézis
  • Astral Projection/Asztrális kivetítés
  • Telematerialization
 
Telekinézis/Telekinesis
Gondolatátvitellel való mozgatás.
Mikor kapta?:
1x01 - Átok Rátok Lányok c. részben
Leírás: Gondolatátvitellel, vagy később kézmozdulattal mozgatja meg az embereket, vagy a tárgyakat. Ez jó fegyver a Gonosszal szemben, hiszen - habár nem mindenkire hat - gyorsan földre tudja őket kényszeríteni.
 
Gondolatátvitelel mozgat:
Példa: 1x01
 
Szemmel, vagyis hunyorítással mozgat:
Példa: 1x19


 
Kézzel mozgat:

 
Asztrális kivetítés/Astral Projection


Mikor kapta?:
2x09 - A Félelem Ura visszatér c. részben
Leírás: Amikor két helyen akar egyszerre lenni, asztrális mása megjelenik azon a helyen, ahová ő gondolja magát. Eleinte úgy tûnik, mintha Prue elájult volna, ám később már "ébren" is tudja használni ezt a képességét, és hatásosan meg tudja zavarni ellenfelét (Zankou megtévesztésére a 7x22 - Egy kis boszorkányság c. részben Paige, Phoebe és Piper felhasználja az asztrálkivetítés erejét).
A test asztrális mása olyan helyen jelenik meg, ahová a személy gondolja magát. Ilyenkor a fizikai test lebénul, ám kis gyakorlással a fizikai és az asztrális másolat is éber állapotban lehet.
Használta: Rex Buckland, Prue Halliwell

 
Az asztráltest alakjában is használt telekinézis 3x06 Az asztrál testet démonba vetítve belülről robbantotta szét
Használni tudja még: Wyatt, Chris, nagyi, Brianna-, Prudence-, és Melinda Warren.
 
Inaktív erők
 
Agility 3x06
 
Mástól való képességei
 
Erőcsere után látnoki képesség 1x21
 
Cryokinesis
A képesség birtokosa hideg levegőt fúj, és ezáltal a megcélzott tárgy vagy valami más jéggé fagy, amit könnyen meg lehet semmisíteni. Prue előző életének volt ez a képessége.
Példa: 2x14 Ice stasis
 
Félelme
 
Vízbefulladástól fél 1x13
 
Alakváltozás
   
Prue megháromszorozódik 1x16

2x02 Sikeres

2x05 Férfivá válik/Manny
2x09 bérgyilkosnő/Miss Hellfire
2x14 P. Bowen

2x22 tini

3x04 a természet boszorkánya
3x13 Warlock Prue
3x15 Felettes én
3x18 kevély
kutyává változik 3x21
Szerelmek