Természettanilag
a mantikor teste piros oroszlán, feje és füle
emberi, kékszemû, állkapcsaiban 3-3 sor foga,
farka végén a fullánk, ami a skorpióéhoz
hasonlóan halálos, farkában pedig végig
mérgezett tüskék vannak, amelyeket bármilyen
irányban ki lehet lőni, mint a nyilakat. A mantikornak olyan
hanga olyan,mint a duda és a trombita keveréke. A
vadállat igen gyors és nagyon nagyot tud ugrani.
A mantikor az indiai dzsungelek hirhedt vándora, és
úgy ismerik, hogy szereti az emberhúst. Rokonához,
a Szfinxhez hasonlóan prédáját gyakran
rejtvényekkel teszi próbára, mielőtt megölik.
Maga a név a perzsa „martikhora”, amelynek a
jelentése „emberevő”. A mantikor létezéséről
először a perzsa udvarban az időszámítás
előtti ötödik században Ctesias, egy görög
orvos számolt be. Görög és római
szerzők (Arisztotelész, Pliny) ugyanúgy írták
le a vadállatot, mint a perzsák. A középkorban
a mantikor Jeremiás próféta jelképe
volt, mert a mantikor a föld mélyében él,
Jeremiást pedig egy pöcegödörbe vetették.
Általában őt okolták, ha valaki rejtélyes
körülmények között eltûnt, mivel
jól tudták, hogy csakis emberi hússal táplálkozik
és az áldozatoknak még a ruháját
és tárgyait is megeszi. Ha a közösség
tagja teljesen eltûnt, azt a mantikor jelenlétének
bizonyítékának tekintették. |